„Gondolunk Rátok” díj átadása az adventi délutánon

2012. december 14-én adventi ünnepség keretében kerül átadásra a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány által ez évben alapított „Gondolunk Rátok” díj. E kitüntető plakettet olyan magánszemély vagy szervezet részére adományozza az Alapítvány, aki tetteivel, példamutatásával, empátiájával segíti az Alapítvány munkáját, ezáltal a Debrecenben kezelt vagy kezelés alatt álló leukémiás, daganatos gyermekek gyógyulását.

A „Gondolunk Rátok” díjat első alkalommal Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatónője veheti át, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvánnyal való több éves együttműködésért, mellyel követendő példát állít mindannyiunk elé megértő támogatás, tenni akarás, empátia és kapcsolatépítés terén egyaránt. A díj odaítélése egyúttal jelzi abbéli szándékunkat, hogy tudatosítsuk a megye és a régió lakosságában, hogy a segítés számos formát ölthet, nem kizárólag pénzadománnyal támogathatják a civil szervezeteket. Ehhez azonban elsősorban a segítő szándék megszületésére és odafigyelésre van szükség.

Az elismeréssel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a leukémiás, daganatos gyermekek gyógyulásának alapvető feltételei természetesen adottak a Gyermekhematológiai-onkológiai Tanszéken, de a hosszas és sokszor kimerítő, fájdalmas kezelés komplex támogatást igényel. A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány elsődleges célja a kezelés körülményeinek javítása minden lehetséges eszközzel. Ehhez nyújt folyamatos, tartalmas segítséget a Vojtina Bábszínház és vezetője, Asbóth Anikó, hiszen a Bábszínház lehetőséget biztosít a kezelés alatt álló gyermekek számára a Bábszínház látogatására, kikapcsolódásra, az Alapítvány népszerűsítésre, s bekapcsolódnak a gyermekek számára fontos rendezvényeinkbe.

A díjátadó ünnepséget a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekhematológiai-onkológiai Tanszéken kezelés alatt álló és gyógyult gyermekek adventi műsora teszi még színesebbé. A rendezvényen meghívottként részt vesznek a Tanszéken folyó munkát közvetlenül segítő Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kiemelt támogatói.

II. Mikulás kupa a Debrecenben kezelt, hátrányos helyzetű gyermekek támogatásáért

2012. december 16-án kerül megrendezésre a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában a II. Mikulás kupa elnevezésű jótékonysági kézilabda torna.  2011-ben a Tanszék új kórtermeibe betegőrző monitorok vásárlását támogatták a résztvevők s a látogatók.

Az idei évben hatalmas lelkesedéssel csatlakozott Hajdú-Bihar megye 6 ifi és 6 felnőtt kézilabda csapata, hogy részt vegyen a jótékonysági kézilabda-tornán. A tavalyi évhez hasonlóan egész napos kikapcsolódást kínálnak a szervezők a látogatóknak: a mérkőzések szüneteiben számos program, zsíroskenyér, tombola, hetesdobó verseny várja a nézőközönséget, s bemutatkoznak a Debreceni Sportiskola gyermekcsapatai is.

Az 500 Ft-os támogató jegyek bevételéből és a helyszínen árult tombola jegyek árából az Alapítvány szándéka szerint harminc hátrányos helyzetű családnak ad át élelmiszercsomagot 2012. december 21-én, hogy a gyermekeknek fényesebbé, a szülőknek könnyebbé tegyék a közelgő ünnepeket.

„Gondolunk Rátok” szolidaritási akció – Már 9000 lila karácsonyfa-dísz a hit és együttérzés jeléül

Harmadik évre ajándékozza meg Debrecen és környékének lakosságát a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány lila karácsonyfadíszekkel advent idején. 2010-ben, az Alapítvány alapításának 20. évfordulóján született meg a szándék, hogy kivételes módon ne kéréssel, hanem ajándékkal forduljon az Alapítvány az egészséges felnőttek és gyermekek felé. Az Alapítvány közel kilencezer lila karácsonyfadíszt osztott szét az elmúlt három év során, azzal a kéréssel, hogy tegyék fel karácsonyfájukra a lila díszt, annak jeléül, hogy gondolnak azokra a bátor gyermekekre, akik a kórtermekbe is tökéletes karácsonyt varázsolnak mosolyukkal. Alapítványunk színe a lila, egyben világszerte a rákos betegségek túlélőinek színe is. A karácsonyfákról készített fotókat a gondolunkratok@gmail.com e-mail címre be lehet küldeni. Az elmúlt években a képekből tablót készítettünk a gyerekek klinikai játszó szobájába, hogy lássák, milyen sokan szurkolnak nekik.

Az akcióhoz akkor is csatlakozhat, ha nem találkozott az Alapítvány lila gömbjeivel: nézzen körül a bevásárlóközpontokban vagy az otthoni díszei közt, hátha talál egy lilát: tegye a díszt a fára és gondoljon egy pillanatra a mi kis hőseinkre.  A jó szándék a lényeg, nem az anyagi megvalósulása.

Kérjük, fotózza le idén is karácsonyfáját és küldje el nekünk a képet – hadd legyen minél nagyobb a gyerekek tablója!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kíván:

a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány