Idén is megrendezésre került a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány Adventi délutánja.

A programot a Nap lányai kórus nyitotta meg, akiket a Debreceni Egyetem Vackor csoportja követett. Mind a nagyok, mind a kicsit hatalmas sikert arattak előadásukkal. Az este folyamán Kiss Csongor professzor úr az alapítvány elnöke összegezte az elmúlt egy év történésit, majd köszönetet mondott egy-egy virágcsokorral a kiemelt szponzoroknak, valamint azon segítőinknek, akik önkéntes módon álltak mellé az Alapítványnak. A virágcsokrok átadását követően Szklás Johanna a Flavon Group Kft igazgatónője vette át az immár 4. alkalommal kiosztott Gondolunk Rátok Díjat, amit minden évben az a személy/cég kap meg, aki a legtöbbet segített az adott évben az Alapítványunknak. Igazgatónő a díj átvételét követően átadta az “élet karkötője”-t mindazon betegeinknek, akik az idei évben túllépték azt a bizonyos “5 évet”, így már teljes gyógyultaknak mondhatjuk őket klinikailag és mondhatom azt, hogy lelkileg is. Az este talán legjobban várt pillanata következet, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan most is megérkeztek az Angyalok a kis betegeinkhez. Az ajándékosztás után mindenki izgatottan nyitogatta a csomagokat, keresve a kért álmot, amik minden esetben valára váltak. Ezúton is nagyon szépen köszönjük mindenkinek a jóindulatot, az odafigyelést amit Angyalként fordított a kis betegeinkre.

Köszönjük minden támogatónak, magánszemélynek, osztályos és alapítványi munkatársnak a segítséget, hogy az este ilyen fantasztikusan sikerült.

10295308_755173527921610_7079112206652314613_o 12356802_755173121254984_6265190258363071063_o 12362664_755173174588312_8295185036446250328_o 12363184_755173591254937_363002639160899910_o