Author Archives: Alapítvány

Magyar Vöröskereszt pályázata

2017 októberében hirdette meg a Magyar Vöröskereszt Igazgatósága a “Leukémiás gyermekek életminőségének javítása” elnevezésű pályázatát. Alapítványunk október 11-én benyújtotta pályázatát, melyben egy DEKO 190 típusú ágytálmosó berendezésre pályázott.

I. Mosolygó Május

MOSOLYGÓ MÁJUS
A Debreceni Egyetem Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszéken kezelés alatt álló és gyógyult daganatos és egyéb, vérképzőszervi betegséggel küzdő
gyerekek és családjaik találkozója
“Alapítványunk 1990 óta küzd a Debrecenben gyógyuló gyermekek és családjuk mellett,

Malompark kupakjai

Az elmúlt évek folyamán sokan járhattunk a debreceni bevásárlóközpontban, a Malomparkban. Ahogy beléptünk, rögtön szembe találkozhattunk a hatalmas urnával, melybe a feleslegessé vált kupakokat dobhattunk.

Faliórák

Vitnyédről Simonovicsné Horváth Anitától érkeztek a képek látható faliórák. Az órákat május 27-én megrendezett kerülő Mosolygó Május elnevezésű rendezvényünkön sorsoltuk ki az eseményen résztvevők között. 

International Food Day – 4. alkalommal értünk!

Április 27- én került megrendezésre 13. alkalommal a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat külföldi hallgatóit tömörítő Kari Hallgatói Részönkormányzata, az International Student Union (ISU) gasztronómiai fesztiválja,

Óriási adomány a Celanese Magyarország Kft.-től

Tavaly ősszel Szabó-Nákó Zselyke, a Celanese Magyarország Kft képviseletében felhívott minket. örömmel vettük a hívást, hiszen Zselyke, a cég és a munkatársak már hosszú idő óta szoros együttmőködésben állnak Alapítványunkkal.

A dal erejével a leukémia ellen

[et_pb_section admin_label=”section”]
[et_pb_row admin_label=”row”]
[et_pb_column type=”4_4″]
[et_pb_text admin_label=”Text”]
2018. április 15-én Sarkadi László Úr szervezésében már második alkalommal került megrendezésre “A dal erejével a leukémia ellen”

Igazi hősök!

A történet még tavaly novemberben kezdődött, amikor Örvendi Cintia az Alapítvány “nagykövete” megkeresett bennünket azzal az ötlettel, hogy a debreceni Tanszéken kezelt kis betegek egy napra változzanak át “szuperhősökké”.,

Rotary Jótékonysági futás!

Idén igazán rossz időnk volt a Rotary Jótékonysági Futáskor, de még így rengeteg gyerek, felnőtt, kutya, fiatal, öreg és csecsemő jött el és futott velünk,

VIII. Rotary Jótékonysági Futás

Fuss velünk a VIII.Rotary Jótékonysági Futáson!
Rajt/cél
Debrecen, II. János Pál pápa tér (régi Vigadó tér)
Táv
1993 méter

Nevezz az alábbi oldalon!

Laptop egy gyógyult betegünknek

2017. február 22-én egy gyógyult betegünknek adta át kuratóriumunk egyik tagja, Rita az Alapítvány kuratóriuma nevében egy LENOVO márkájú laptop-ot.
Anita a Dienes László Görögkatólikus Gimnázium másodéves fogtechnikus tanulója.

I. Mocsár István Röplabda Emléktorna

Február 17-én került megrendezésre az I. Mocsár István Röplabda Emléktorna.
A szervező Pilka Gábor kezdeményezésére minden résztvevő, játékos, néző egy-egy játékot,