Elkészült a Könyv

A Varázslatos gyógyulás rajzpályázat hagyományait folytatva, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 2011-ben ismét alkotásra kérte fel a gyermekeket.

Idén Irodalmi pályázatot hirdettünk. A Gyermekhematológiai-onkológiai Tanszéken a gyógyulásukért küzdő kis hőseinket szerettük volna meglepni egy olyan könyvvel, melyet egészséges társaik írtak.

Minden várakozásunkat felülmúlva, több mint kétszáz verset, mesét, történetet kaptunk, s külön örömünkre szolgált, hogy rengeteg határon túl élő magyar kisgyermek is tollat ragadt.

Az összes írást egy Nagy könyvben összegyűjtöttük, s több példányt helyezünk el a Tanszék játszó szobájában található kiskönyvtárban. Így a Tanszéken gyógyuló gyermekek bármikor kezükbe vehetik, ha bíztatásra, kikapcsolódásra, szeretetre vágynak.

Kedves gyógyuló gyermekeink, kedves író-, költőpalántáink, és kedves honlap-olvasók! Fogadjátok nagy szeretettel ezt a könyvet, reméljük, legalább olyan szeretettel olvassátok majd, amilyen szeretettel készült!

Szeretet, remény, gyógyulás (391)

Díjazott alkotások

A Könyvben szereplő összes alkotást elolvasta a zsűri, melynek tagja volt MiholeczJudit pszichológus, Szilágyi Krisztina kórházpedagógus, Juhász Árpád, a Csokonai Színház művésze és Prof. Dr. Kiss Csongor, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Gyermekhematológiai-onkológiai Tanszék vezető professzora.

A zsűri döntése szerint a legjobb, legszebb, legkülönlegesebb alkotások:

6-12 évesek Mese

I

Varga Gréta Kíra Dani meggyógyul Debrecen

II

Pál Máté Zsolt A csoda Székelyhíd

III

Sas Dorka Bianka és Foltos Dömsöd
6-12 évesek Vers

I

Rudolf Alexa A magányos kiskutya

II

Török Luca Kyra Egy csodálatos gyógyulás története

III

Bódi Kitti Álom Jászkisér
13-14 évesek Mese

I

Kovács Péter Kiwi csodálatos gyógyulása Kolozsvár

I

Kovács Ivett Mese a kis fáról Nagyvárad

II

Kiss Barbara, Dolinka Anna-és Eglesz Bálint Marci a holdon Martonvásár

III

Csányi Eszter Szeretet, Remény, Gyógyulás Eger
13-14 évesek Vers

I

Kukovecz Dorina Remény a gyógyuláshoz Pusztaszabolcs

II

Hermán Alexandra Mindig előre megy Lenti

III

Torda Ákos A gyógyulás Penészlek
13-14 évesek Elbeszélés

I

Simon Bálint Angyal Nagyatád

II

Reznek Evelin Szeretet, Remény, Gyógyulás Zilah

III

Grigoncza Mónika Remény Penészlek
13-14 évesek Saját történet, levél

I

Illés Roland Istennél semmi nem lehetetlen Szekszárd

II

Trixler Bettina Bízva bízni Kaposvár

III

Nagy Gergő Szeretet, Remény, Gyógyulás Debrecen
15-18 évesek Mese

I

Kéry Anna Lilla Egy kis üveg boldogság Debrecen

II

Göncz Rebeka Csenge Mese a mindennapok Hőseiről Keszthely

III

Mihajlovic Marina Szeretet remény Budapest
15-18 évesek Vers

I

Gyenge Nándor Szeretet, Remény, Gyógyulás Nagyvárad

II

Somogyi Tímea Reménnyel telve Pusztaszabolcs

III

Gyányi István Szeretet, Remény, Gyógyulás Püspökladány
15-18 éves Saját történet levél

I

Rabb Kinga Kedves gyerekek Mándok

II

Dávid Kornélia Lili Életem leukémiásként Jászberény

III

Kor Nóra Andrea Szeretet, Remény, Gyógyulás Nagyvárad

Különdíjas alkotások szerzői:

6-12 évesek Mese
Pócs Mátyás Remény és Szeretet Kunszentmiklós
Pereszlényi Kornélia Az igazi varázslat Debrecen
Tóth Jázmin Két különleges barátság története Debrecen
Jakus Dóra A három beteg királylány Szeged
Ambrus Noémi Anna Töpszli manó gyógyulása Szeghalom
6-12 évesek Vers
Hunyadi Ivett Éltető vers Zsibó
Négyessy Eszter Szeretet, Remény, Gyógyulás Üröm

Az ünnepélyes díjátadóra 2011. november 20-án 10.30-kor kerül sor a Csokonai Színházban.

  1. Alapitvany szerint:

    A pályázóknak: november 10-én hozza meg végleges döntését a zsűri, a hivatalos eredményhirdetés a terveink szerint november 20-án lesz Debrecenben.

    • AlapiMasodik szerint:

      Kedves Alapítvány!
      Szeretném jelezni, hogy írásunknak, amelyet Cece Nagyközség Önkormányzatának Alapi Tagiskolájából küldtünk, csak első oldala szerepel az összefoglaló munkában. A második, fényképet is tartalmazó oldal hiányzik. Természetesen, ha helyhiány miatt került sor ‘szerkesztői vágásra’, semmi probléma.

      Üdvözlettel: Nagy Orsolya, tanító

  2. Marton Irén szerint:

    Tisztelt Alapítvány!
    Érdeklődni szeretnék azzal kapcsolatosan, hogy okt.16-án elküldtem emailben Aszalós Hilda és Dániel Boglárka tanítványaim meséit és nem látom megjelentetve a könyvbe.Szeretném tudni,hogy Önök megkapták vagy nem, s ha igen miért nincs megjelentetve.Előre is köszönöm.
    Üdv. Marton Irén tanítónő ,Nyárádszereda

    • Kedves Alapítvány!
      Nagyon csodálatos és öröm számomra,hogy eben a kötetben olvashatom a novellámat.Nagyon sok pályázaton vettem már részt de ez a legnagyobb ajándék,hogy én így segíthettem beteg gyermekeken.Gratulálok vers és novellaíró cimboráimnak is.

    • Leukémiás Gyermekekért Alapítvány szerint:

      Kedves Tanítónő!

      Egészen biztos, hogy nem kaptuk meg a tanítványai pályázatát. Ellenőriztük az e-mailt, nincs köztük. Sajnos a Könyvbe már nem tudjuk betenni a műveket, mert már elkészült a nyomtatott példány is, de ne csüggedjen. Arra kérem, próbálja meg ismét elküldeni őket a gondolunkratok@gmail.hu e-mail címre, mert akár külön is lapon is, de bele tudjuk tenni a Tanszéki példányokba, hogy a gyógyuló gyerekek elolvashassák.

  3. Filep Miklós szerint:

    Csodálatos. Mást nem is tudnék mondani.

  4. Hajdu Henrietta szerint:

    Szomorúan szép,megható és szívet melengető!

  5. Fodor Anna szerint:

    Kedves Alapítvány!

    Október 16-án küldtem el egyik tanitványom meséjét, de sajnos nem láttam megjelenni a könyvben a többi mesével.Nem tudom, hogy nem érkezett meg vagy valamilyen teknikai ok miatt maradt ki.A gyerek neve Liszkai Krisztian és Szatmárnémetiből küldte a mesét.Nagyon csalódott volt mivel nem találta a többi között.
    Nagyon megható és jó érzés látni, hogy mennyien ragadtak tollat és küldtek be mesét.Az alapitvány minden eggyes tagjának erőt, egészséget kivánok a további munkához és a kis betegeknek kitartást, reményt, szeretetet és gyogyulást. Tisztelettel Fodor Anna

    • Leukémiás Gyermekekért Alapítvány szerint:

      Kedves Fodor Anna!
      Kérem, nyugtassa meg Liszkai Krisztiánt, szerepel a meséje a 155. oldalon, rögtön Lőrincz Kinga meséje után. Igyekeztünk nagy gonddal összeállítani a könyvet, akitől eljutott hozzánk pályázat, mindet beleraktuk a könyvbe. Tisztelettel:
      a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány

  6. Pócs Mátyás szerint:

    Tisztelt Alapítvány!
    Nagyon köszönöm Önöknek, hogy különdíjjal jutalmazták az írásomat! Nem is számítottam ilyen elismerésre, egyszerűen segíteni szerettem volna a beteg gyerekeken.
    Sajnos a nagy távolság miatt nem tudok személyesen részt venni a hivatalos eredményhirdetésen.
    Ezért ezúton köszönöm meg Önöknek még egyszer a különdíjat.
    Üdvözlettel:
    Pócs Mátyás
    (pocs.matyi@freemail.hu)
    6090 Kunszentmiklós, Zsák utca 3.

Szólj hozzá!

highslide wordpress