2011 és 2012 után harmadik alkalommal kerül megrendezésre Debrecen – véleményünk szerint – legnagyobb tömegsportrendezvénye, a Rotary Futófesztivál Jótékonysági Futása.

A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a korábbi években nagy sikerrel vett részt a futáson, akik csatlakoztak az alapítványi csapathoz, örömmel idézik fel a tavaszi reggeleket, amikor lila lufit lengetve, arcukon széles mosollyal futották (esetenként kocogták, sétálták) végig a Nagyerdőben a versenytávot.

A tavalyi év hatalmas sikert hozott: az Alapítvány csapata, hála az egész Debreceni Egyetemet felölelő összefogásnak, megnyerte a fődíjat, a defibrillátort. E szép emlékekés sikerek arra bíztattak bennünket, hogy idén, immár harmadik alkalommal is benevezzük a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt a Jótékonysági Futás csapatversenyébe.

A csapatba bárki jelentkezhet a Rotary Félmaraton honlapján március 18-ig. A nevezés ingyenes, de kötelező ahhoz, hogy a regisztrált csapattagok rajtszámot kaphassanak.
A jelentkezéshez elegendő a név és születési dátum megadása, majd a lap alján a csapat kiválasztása: Leukémiás Gyermekekért Alapítvány.

Nem kötelező, de örülünk, ha minél többen csatlakoznak a facebook-on létrehozott eseményünkhöz: már csak azért is, mert itt is közzétesszük az aktuális híreket a futással kapcsolatban, pl. gyülekező helyszíne, itt lehet kérdezni is a szervezőktől.

Az idei évben arra szeretnénk kérni a résztvevőket, hogy ha van lila sapkájuk, pulcsijuk, sáljuk, bármi lila ruhadarab, vegyék fel a futáshoz. Aki részt vett a 2011-es futáson, és megőrizte az akkor kapott lila kendőt, itt az alkalom, hogy előkeresse!
Szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna, hogy a lila szín a rákos betegségek túlélőinek színe, s a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány ezért választotta színéül. A futáson való részvétellel szeretnénk megmutatni a gyógyuló gyerekeknek, hogy milyen büszkék vagyunk rájuk, amiért kitartóan küzdenek betegségük ellen, s reményeink szerint (mint a korábbi években is) a gyógyult gyerekek és az őket kezelő orvosok is velünk tartanak majd az 1911 méteres távon.

Az Alapítvány több száz lila lufival készül a rendezvényre. Aki tavaly velünk futott, láthatta a hatalmas lila lufitengert, ami végighömpölygött a verseny útvonalán, felemelő látvány volt!

Mivel tavaly megnyerte az Alapítvány a fődíjat, a defibrillátort, idén az elsődleges cél a kezelés alatt álló gyerekekkel való együttérzés kifejezése, a velük küzdő családok bíztatása: idén nem elsősorban a defiért futunk, hanem az ő kis lelkükért.