KIS KARÁCSONYI GYERTYÁS SZERENÁD

 

Minden kezdeményezés csak akkor válhat valóra, ha igazi pártolókra talál.

A szerenádozó gyermekek és szüleik, pedagógusok önkéntesen szerveződő, adni akarók csoportja. A célunk elsősorban az, hogy élményeket szerezhessünk a gyógyulni vágyó kis gyermekeknek. Ugyanakkor fontos, hogy a szerenádozókban meglévő ösztönös segíteni akarás, az odafordulás embertársaink felé kiteljesedhessen. A szerenáddal, a kis mécsesek meggyújtásával egy olyan kezdeményezést valósítunk meg, amely a gyermekeinkben érzéseket, gondolatokat ébreszt fel a segítő szándékról, az emberi érzések, kapcsolatok minőségéről, megsokszorozásáról.

Harmadik éve, advent idején ajándékokkal, dalainkkal szerzünk meglepetést a Gyermekklinika kis betegeinek. Örömet jelent a kezdeményezés megvalósulása azoknak a gyermekeknek és szüleiknek is, akik megtapasztalják az önzetlen ajándékozás és örömszerzés felemelő érzését. Erősíti a szemléletmódot, amely felnövő gyermekeink minden tevékenységét átszövik majd.

Minden közös próba, gyakorlás nélkül érzéseinkre hallgatva, valóban tiszta szívből énekelünk. Az éneklők száma csak fele azoknak a gyermekeknek, szülőknek, akik a közös ajándékozásban részt tudnak venni személyesen.

Köszönjük a Klinika Dolgozóinak, hogy a kis gyermekekhez eljuthatnak ajándékaink.

Bízunk abban, hogy Kis Karácsonyi Gyertyás Szerenádunk meghitt perceket szerez mindenki számára. Tegyünk jót, jól!

 

Debrecen 2015. december, 18.

KIS KARÁCSONYI GYERTYÁS SZERENÁDOZÓK