“Hinnem kell hogy az álmok valóra válnak,
Hogy minden lélek mellett angyalok állnak,
Figyelő tekintetük reánk függesztik,
Munkájukat nesztelen, és értünk végzik,
Velünk kelnek hajnalok, hajnalán,
Minket őriznek a mindennapok során,
Magányos így soha senki nem lehet,
Hiszen mindenkit egy igaz angyal szeret.”

angyalka

Az idei évben már második alkalommal hírdetjük meg  “LEGYEN ÖN IS KARÁCSONYI ANGYAL!” kezdeményezésünket.

A Tanszékünkön diagnosztizált és kezelt kis betegeink karácsonyi kívánságait lehet valóra váltani. A kis betegeink kívánságait mindenki elolvashatja és kiválaszthatja azt a kis beteget, akinek a “Karácsonyi Angyala” szeretne lenni. Hogy megkönnyítsük az Angyalok helyzetét azt kértük a beteginktől, hogy több kívánságot is soroljanak fel, hogy az “Angyalka” ki tudja választani, hogy melyiket szeretné valóra váltani. A “Karácsonyi Angyalok” az általuk kiválasztott kis betegnek személyesen adhatják át a “valóra váltott ÁLMOT” a december 18-án, délután 16:00-tól megrendezésre kerülő Adventi délutánunkon.

Ha sikerült kiválasztani a kis beteget, valamint a valóra váltandó kívánságot, akkor kérjük vegyék fel a kapcsolatot klinikai szakpszichológusunkkal, Miholecz Judittal az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail:  judit_miholecz@yahoo.com

Telefonszám: 06-30-310-0137

Minden Karácsonyi Angyalnak nagyon köszönjük!

Amanda – Angyala: Kállai Judit

Attila (5) – Angyala: Dr. Fodor Judit ügyvédi iroda csapat

Attila (10) – Angyal: Miholecz Judit

Attila (14) – Angyala: Debreceni Egyetem Általános Jogtudományi Kar joghallgatói:Deák Izabella, Gábri Angéla, Horváth Balázs Boldizsár, Erdei Nóra, Kecskés Alexandra, Kulcsár Eszter Adrienn, Nagy Nikolett, Turbucz Ágota, Vasas Barnabás, Zelizi Stefánia

Balázs – Angyala: Detty Fit Club csapata

Csaba – Angyala: Hasenauer Kitti és Családja

Evelin – Angyala:Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály

Gabriella – Angyala: Hajdú Bihari Motoros Egyesület

Johanna – Angyala: Tálas Nóra

Kristóf – Angyala: Berényi Pálma és Kovács Bence

Krisztián – Angyala: Flavon Group Kft

Nikolett – Angyala: Pálfalvi Barbara, Pálfalvi Petra és Tóth Valentina Miss Supranational Hungary 2015

Norbert – Angyala: Hajdú-Bihar Megye Bíróságai

Norbi – Angyala: PAZO Kft

Panna – Angyala: IdealMed Orvos-Esztétikai Centrum

Péter – Angyala: Fagyal Gábor és Szűcs Anett

Ramóna – Angyala: Czibere Ágnes és Szendrei Barnabás

Regina – Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya

Réka (10) – Angyala: Fagyal Gáborné, Fagyal Gábor és Fagyal Dániel

Réka (19) – Angyala: Illés Edit és Bíró Edit

Tibor – Angyala: IdealMed Fitnesz Klub

Vilmos – Angyala: Simonné Győri Nikolett (Nikol Hair Style Stúdió tulajdonosa)

Zoé – Angyala: Oláh Andrea (DVSE sajtóreferense) és Varga Tamás

Zsuzsi – Angyala: Major Judit