Két Motoros Egyesülettől érkezett 330.000 Ft támogatás! 
A történet 2017 tavaszán egy motoros találkozón kezdődött ahol volt egy szkander verseny melyet a Szalontai Dirty Dog Egyesület egyik tagja nyert meg. A fődíj egy fali kép volt. A fiatalember ezt a képet felajánlotta árverésre. A kép 150.000.- Ft-ért kelt el. A Szalontai motorosok úgy döntöttek, hogy ezt az összeget felajánlják egy debreceni beteg gyermekeket támogató Alapítványnak. Megkérdezték a debreceni Hajdú-Bihari Motorosok Egyesületét, hogy ismernek-e ilyen szervezetet. A HBME évek óta rendszeresen látogatja a Debreceni Egyetem Gyermekhematológiai-onkológiai Tanszékén kezelt kis betegeket. Nagyon népszerűek ezek a látogatások a kis betegek körében. Lehetőség van a szuper motorokra is felülni. Mondhatjuk, hogy már igazi barátságok is szövődtek a kis betegek és a motorosok között. Nagyon várják a gyerekek ezeket a találkozókat. Ráadásul – ami ugye a gyerekeknél igen lényeges – soha nem érkeznek üres kézzel a motoros bácsik, nénik. Természetesen a HBME vezetői a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt ajánlották Szalontai barátaik figyelmébe, sőt a HBME vezetősége a tagsággal egyetértve úgy döntött, hogy a Szalontai Dirty Dog felajánlását megduplázzák. Az átadás napján még az egyik résztvevő 100 Eurót ajánlott fel, így összesen 330.000 Ft került átadásra a tegnapi nap ahol mindkét Egyesület képviselői jelen voltak. A pénzadományon felül minden kis beteg és az osztály nővérkéi egy-egy egészség mandalával díszített fadobozt kapott ajándékba. A dobozban pedig stílusosan – hisz közeledik az év egyik legszebb ünnepe a Karácsony – mézeskalács sütemény volt. 


Köszönet a két Egyesület minden tagjának. Kérjük, vigyázzanak Magukra az úton. Várjuk őket jövőre is.