Demeter Pisti
Demeter Pisti története
Pisti Hajdú-Bihar megyében, Újlétán lakik anyukájával és két testvérével.
Pisti 2008. október 15-én, 5 évesen került kórházba, sima lázasodással. A láza pillanatok alatt ment fel, és közben légszomja volt. A kórházban kiderült, hogy megnagyobbodott a lépe és a mája, amelyek felfele nyomták a rekeszizmokat, ez okozta a fulladást.
2008. november végén állapították meg nála az AML (Akut Myleoid Leukémia) típusú leukémiát. Az orvosok azt mondták, hogy Pistinek egyedi leukémiája volt akkor a világban, mert a jó (gyógyítható) és a rossz (kisebb százalékban gyógyítható) fajta leukémia egyszerre van jelen a szervezetében.
A kezelőorvosok konzultációt kértek más országokból, javaslatot vártak arra vonatkozóan, hogy milyen protokoll szerint kezdjék el a kezelését. Az ALL típusú leukémia szerinti protokollal indították a kemoterápiás kezelését. Sajnos Pisti szervezete erre a kezelésre nem reagált, így az AML típusú leukémia szerinti protokollnak megfelelő kezeléssel folytatódott a kemoterápiás gyógyítás.
Pár hónap elteltével február végén, március elején végzett vizsgálatok eredményeként kiderült, hogy Pisti szervezetében a leukémiás sejtek nem pusztultak el, bár nem is szaporodtak a kemoterápiás kezelés során, hanem stagnáltak.
A kezelőorvos arról tájékoztatott, hogy nagyon gyorsan donort kell találni Pisti részére, mert őssejt-transzplantációra van szüksége. Családunk minden tagját megvizsgálták. Pisti nővére, Angéla 100% egyezést mutatott, így már 2009. április 9-én, Miskolcon megkezdődtek a steril boxra felkészítő kezelések.
2009. május 6-án (ez a dátum Pisti 2. születésnapja is egyben, melyet azóta is minden évben megünneplünk, idén volt a 12.) kapta meg az őssejtet, amely 14 nap múlva megtapadt és elkezdődött Pisti új élete.
Minden nagyon szépen alakult. Pisti eredményei jók voltak, így 2009. június 9-én haza is engedték, ahol steril környezet volt kialakítva számára és folytatódhatott a reményteli gyógyulás.
Mivel közben Pisti iskolakötelessé vált, magántanulóként kezdte el az általános iskolát, melyet végig kitűnő tanulóként teljesített.
PANDÚR kutyával
Sajnos egy idő után az őssejtátültetés nem várt mellékhatásai jelentkeztek Pistinél: máj GVHD, ízületi GVHD, bőr GVHD, ami autoimmun betegséget jelent (a beültetett őssejt megtámadta a gazdaszervezetet). Ennek eredménye, hogy a lábában és a kezében a mozgása korlátozott lett és gyógytornára kellett járnia. A lába teljesen helyrejött, de sajnos a keze nem. A mai napig sincs ököl képzése. Hamarosan kezdődik az ultrahangos hegoldó kezelése. Amennyiben ez sem hoz eredményt, akkor műtéttel kell helyreállítani.
Érdekességként megemlítem, hogy Pistinek a transzplantáció előtt A típusú vércsoportja volt, és nem volt gluténérzékeny. A transzplantáció után váltott a vércsoportja B típusúra, és lisztérzékeny lett. Ez úgy történhetett meg, hogy Pisti nővére, aki a donor volt B vércsoportú és ő örökölte édesapjától a gluténérzékenységet, melyet az őssejttel átadott Pistinek.
Pisti jelenleg 12. évfolyamos gimnazista, tünetmentes, aki imádja a számítástechnikát és a humort. Tervei a jövőre nézve a számítástechnika területére irányulnak.
Méhész Ildikó
Pisti társa a naptárban: BALÁZSKA TIBOR r. törzszászlós PANDÚR kutyával