Hunyadi Sára története

Sárika 2020 májusában látta meg a napvilágot egy igen nehéz és komplikációkkal teli várandósság és szülés után. 9 hónapos volt, amikor egyik napról a másikra étvágytalan lett, hányni kezdett és egy igen nagy duzzanatot fedeztünk fel a fején. Azonnal a kórházba siettünk a gyermekünkkel és akkor már haza sem engedtek minket, hiszen azt közölték velünk, hogy Sárikának teljesen „szétesett” a vére. Akkor mi még nem sejtettük, hogy egy szörnyű betegséggel állunk szemben. Azonnal az intenzív osztályra kerültünk és teljesen hidegzuhanyként ért minket, amikor egy számunkra egészségesnek vélt babával megérkeztünk egy olyan osztályra, ahol a gyermekek az életükért küzdenek. Pörögtek az események, igazán fel sem fogtuk mit írunk alá: hozzájárulás vérátömlesztéshez. De miért?

Sajnos pontos diagnózist senki nem tudott itt mondani, csak annyit, hogy tovább visznek minket egy olyan osztályra ahol az ,,ilyen” betegeket kezelik. Miután megérkeztük, már egyből jöttek a nővérkék és tájékoztattak, hogy megyünk lumbálásra. Miután a pici babámmal a karomban beléptem a szakrendelőbe Prof. Dr. Kiss Csongor fogadott minket és ő mondta ki először a tényleges diagnózist: LEUKÉMIA! Bennem ott akkor abban a pillanatban csak egyetlen dolog fogalmazódott meg, még pedig az, hogy lehet, el fogom veszíteni a gyermekem és semmi mást nem tudtam tenni, csak ölelve szorítottam magamhoz a pici testét és sírtam. Laikus emberként a leukémiáról, csak azt tudtuk, hogy egy szörnyű betegség, melyből nagyon nehéz meggyógyulni.

Amikor elkezdődtek a kezelések egyfajta megnyugvást adott az, hogy egyre több olyan gyermekkel és történettel találkoztam, ahol sikeres harcot vívtak a betegséggel. Ebből erőt merítve elindult a mi 10 hónapon át tartó harcunk. Egy 10 hónapon át tartó hullámvasútra ültünk fel, melynek meg kellett élnünk minden magaslatát és sajnos minden mélységét.

A kórház falai között kellett nagyon sok első és emlékezetes pillanatot megélni. Ilyen volt az első születésnap, az első anyák napja. Az kicsiny lábak itt tették meg az első lépéseket, az aprócska száj, pedig itt kerekedett először szóra.

104! Ez az a szám, amit soha nem felejtünk el. Ennyi kemoterápiás infúzió csöpögött le azokban az apró vénákban. Majd ezt követte 1,5 év gyógyszeres fenntartó kezelés. Jelenleg 2 hónapja nem kap már semmilyen kezelést Sárika és az utolsó csontvelő biopszia előtt állunk.

Természetesen ez mind – mind nagyon fontos aspektusa az életünknek, hiszen elfelejteni nem lehet, de ettől sokkal fontosabbnak tartom elmondani neked azt kedves olvasó, hogy Sárika mindezen próbatétel ellenére egy életvidám és energikus gyermek maradt, aki már idén egy újabb mérföldkőhöz érkezve az óvodai nevelés útjára lép. Nagyon büszkék vagyunk rá és nem kívánunk neki egyebet csak azt, hogy legyen hosszú és boldog élete és azt, hogy ő is tapasztalja meg, hogy milyen szülőnek lenni és úgy szeretni egy gyermeket, ahogy mi szeretjük őt.

Illés Anita