Igazi hősök!

A történet még tavaly novemberben kezdődött, amikor Örvendi Cintia az Alapítvány „nagykövete” megkeresett bennünket azzal az ötlettel, hogy a debreceni Tanszéken kezelt kis betegek egy napra változzanak át „szuperhősökké”., az átváltozásról készüljenek fotók, majd a fotókból naptár. Nagyon örültünk a megkeresésnek. 
Kiválasztásra került 11 kis gyerek és Katona Zoltán fotóművész budapesti stúdiójában elkészültek a fotók.
Ennek a napnak a végeredményét láthatjuk az Igazi Hősök Fotókiállításon a Malompark Bevásárlóközpontban április 30-ig, a Főépület emeletén.

2018.04.13-án került sor a kiállítás megnyitójára, ahol a főszerepet a Szuperhősök, a gyerekek kapták! Mellettük nagy örömünkre részt vett a kiállításon az ötletgazda és a projekt megvalósítója és főszervezője, Örvendi Cintia képviseletében édesanyja, Katona Zoltán a fotós, Gelencsér Tímea Miss World Hungary 2016 és mindenki, aki a fotózás és a kiállítás létrejöttében segített.

Fitos Viktornak köszönjük, hogy megható műsorával megnyitotta a rendezvényt és egyben megteremtette a mai délután hangulatát.

Az eseményen, nagy örömünkre, a média több szereplője jelen volt : RTL Klub, Debrecen Televízió, Hajdú-Bihari Napló, haon.hu, dehir.hu.

Szeretnénk hálás köszönetet mondani a Center Print Kft-nek, hiszen nélkülük nem valósulhatott volna meg, hogy a kis hőseink „Igazi hősökként” tűnjenek fel a képeken.

Kérjük Önök is ajánlják fel adó 1%-ukat a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak, hogy még több mosolyt csalhassunk kis betegeink arcára!Köszönjük

http://www.dehir.hu/debrecen/igazan-meghato-kiallitas-nyilt-debrecenben-fotokkal/2018/04/13

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/leukemias-szuperhosok

https://dehir.hu/dtv/napszemle-2018-04-13

[nggalbum id=39 template=extend]