Szülők mondták rólunk
Tisztelt Alapítvány!
Ezúton szeretném megköszönni Önöknek azt a támogatást, amelyet már nem először nyújtottak a kislányunk, Lius számára. Az Önök segítsége nemcsak anyagi, hanem lelki támaszt is jelentett számunkra, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nehéz pillanatokban is erőt meríthessünk.
Az Alapítvány munkája kiemelkedő fontossággal bír, és mindazok számára, akik hasonló nehézségekkel küzdenek, valódi reményt ad. Bátorítom azokat, akik tehetik, hogy támogassák az Alapítványt, hiszen a segítség, amit adnak, életet változtathat. Az Önök önzetlen munkája sok család számára jelenti a fényt a sötét alagút végén.
Még egyszer köszönöm az eddigi támogatást, és kívánom, hogy munkájuk továbbra is sok gyermek és család életére legyen hatással.Tisztelettel és hálával
Lius szülei
Tisztelt Alapítvány! Köszönöm az eddigi segítségüket. Maguknak köszönhetjük, hogy a telet melegben tölthettük, maguk nélkül a kémény kiépítés és a mosógép beszerzés nem valósulhatott volna meg, mivel mi nem tudjuk ezekre a pénzt előteremteni. Maguk tényleg azért vannak, hogy az ilyen betegeket támogassák mint Zolika. Teljes mértékben meg vagyok elégedve a munkájukkal.
Zoli édesanyja
Nagyon köszönöm az Alapítványnak, hogy segítettek nekünk egy hűtő beszerzésében. Önök nélkül ez nem valósulhatott volna meg!
Kisfiammal lassan két éve járunk orvosi kezelésekre. Ez az időszak mind lelkileg, mind anyagilag nagyon megviseli családunkat. Ez idő alatt számos nehézségen mentünk keresztül -munkanélküliség, anyagi gondok -, és jelenleg is kétségekkel és várakozásokkal telnek napjaink. Az alapítvány volt az a szervezet, amely átérezte megpróbáltatásainkat, és mindig segítségünkre volt jó szóval, bíztatással, ünnepi rendezvényekkel, ajándékokkal és a szükséges eszközök beszerzésével próbálták gondjainkat enyhíteni, napjainkat derűsebbé tenni. Az alapítványhoz maximális bizalommal tudtunk fordulni, hogy kisfiunk körülményei megfelelően alakuljanak. Szeretném kifejezni hálámat, őszinte köszönetemet az Önök áldozatkész, segítőkész munkája iránt.
Tisztelettel: egy hálás anyuka
Mély tisztelettel és hálával gondolok Önökre, jó egészséget, és sok erőt kívánok minden dolgozójuknak csodálatos munkájukhoz.
Szeretném kifejezni legmélyebb hálámat a tőletek kapott kihúzható kanapéért, amely nagy segítséget jelent kisfiam számára, aki agytorzsi agydaganatban szenved. Az ilyen jellegű támogatás nemcsak kényelmet és megkönnyebbülést jelent számunkra, hanem segít abban is, hogy gondoskodhassunk szeretteinkről a nekik legmegfelelőbb környezetben.
Nagyon hálásak vagyunk az önök nagylelkűségéért és figyelméért ebben a nehéz időszakban.Mély tisztelettel: F. Georgina
Szeretnénk megköszönni a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány munkáját, amiért már többször segítettek nekünk. Köszönjük az Alapítvány támogatását, amiért megszervezték az őszi hortobágyi futást aminek Dorina volt a kedvezményezettje. A befolyt összegből segítségükkel megvalósulhatott otthonunkban a nyílászárók cseréje. Köszönjük az emberek támogatását és az Alapítvány munkáját!
Barbara
Tisztelt Alapítvány! Kisfiam betegsége 2023. december 23-án kezdődött egy hasfájással. Azóta nagyon sok idő telt el, sok mindent átéltünk… 5 műtétet, kemoterápiás kezeléseket, most tartunk a csontvelő transzplantációnál. Kedden volt a transzplantáció és utána még sugárkezelésre és antitest terápiára lesz szükség. Ezúton szeretném megköszönni a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak a segítséget, hogy tudtunk venni egy mosogatógépet és egy televíziót a kisfiam szobájába. A mosogatógép nagyon nagy segítséget nyújt nekünk hisz az abban való mosogatás le is fertőtleníti a tányérokat, poharakat, edényeket..mindent ami most nagyon szükséges a transzplantáció után. A televízióban pedig a kedvenc meséit nyugodtan tudja nézni. Minden segítségért hálásak vagyunk az alapítványnak!