Igazi hősök – 6

Szeretnél egy gyönyörű naptárat?

Kezelés alatt álló és gyógyult gyerekek szereplésével már hatodik éve készítünk asztali és falinaptárakat. Idén a kis hőseink mellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság ‘B’ szolgálati csoportja vett részt a naptárfotózáson.

A szereplők történeteit IDE kattintva olvashatjátok.

Miért IGAZI HŐSÖK a naptár címe immár hatodik éve?

Egyszerűen azért, mert ezek a gyerekek és családjaik tényleg HŐSként küzdenek a betegség ellen, a kezelések, a fájdalmak ellenére is képesek MOSOLYOGNI.

Ehhez próbálunk mi, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány csapata mindent biztosítani.

Célunk és küldetésünk, hogy olyan életkörülményeket teremtsünk a gyerekek és családjaik számára, melyek lehetővé teszik, hogy kényelmes és biztonságos feltételek között küzdhessenek a gyógyulásért.

Néhány évvel ezelőtt létrehoztunk egy szociális alapot, melyből tetőt, fűtési rendszert, fürdőszobát korszerűsítettünk, nyílászáró cserét végeztettünk el, valamint háztartási gépeket, tűzifát, gyógyszert és megannyi nélkülözhetetlen felszerelést/készítményt vásároltunk a rászoruló családoknak.

Most TE is segíthetsz abban, hogy ezek a célok teljesüljenek és még több család kapjon segítséget.


Hogyan segíthetsz?

  1. Az alábbiakban add meg, hogy melyik naptárral szeretnéd támogatni alapítványunkat.
  2. Amennyiben több darabot is kérsz, akkor kérjük add meg az igényelt darabszámot is.
  3. Ezután kattints a “Továbblépés” gombra.
  4. A “Kosár” oldalon láthatod az igényelt mennyiséget, ahol akár módosíthatod, vagy más termékkel kiegészítheted támogatásodat.
  5. Továbblépve a “Pénztár” oldalra add meg a szükséges adatokat, majd válassz fizetési módot!

Asztali naptár (2024)

2 500 Ft/ db
Darabszám: db

Falinaptár (2024)

2 500 Ft/ db
Darabszám: db

Te is tégy egy lépést egy gyerek mosolyáért!
Köszönjük!

Elérhető fizetési módok:

Online bankkártyás fizetés SimplePay-en keresztül, vagy banki átutalás