Akikre mindig számíthatunk: Marika és Zsolti

Alapítványunk “Gondolunk Rátok” díjazottjai, egy csupaszív házaspár, akiknek önzetlen segítségéről már többször hírt adhattunk felületeinket.
Mint minden alkalommal, most is nagy szeretettel hozták az általuk vásárolt élelmiszercsomagot.

“Köszönjük a sorsnak, hogy lehetővé tette nekünk, hogy ma reggel a szeretetünk erejét megosszuk. Ugyanakkor nem feledem, hogy az összefogásnak nincs határa, ahogy lehet újra segítünk.
Továbbra is hisszük, hogy együtt változást hozhatunk a világban. Ma csak egy kis lépést tettünk ebbe az irányba, de hisszük, hogy minden kis lépés számít.
Köszönjük, hogy veletek lehetünk, és hogy ennek a csodálatos alapítványnak részesei lehetünk.
Szeretettel, Marika és Zsolti”

Szeretnéd tudni, hogyan használtuk fel ezt a felajánlást? Az alábbiakban elolvashatod:Élelmiszercsomagot adtunk át egy rászoruló családnak