Igazi hősök – 7
Szeretnél egy gyönyörű naptárat?
Kezelés alatt álló és gyógyult gyerekek szereplésével már hetedik éve készítünk asztali és falinaptárakat, idén először zsebnaptárat is. A 2025-ös naptáraink fotózásán kis hőseink mellett a Terrorelhárítási Központ munkatársai vettek részt.
A szereplők történeteit IDE kattintva olvashatjátok.
Miért IGAZI HŐSÖK a naptár címe immár hetedik éve?
Egyszerűen azért, mert ezek a gyerekek és családjaik tényleg HŐSként küzdenek a betegség ellen, a kezelések, a fájdalmak ellenére is képesek MOSOLYOGNI.
Ehhez próbálunk mi, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány csapata mindent biztosítani.
Célunk és küldetésünk, hogy olyan életkörülményeket teremtsünk a gyerekek és családjaik számára, melyek lehetővé teszik, hogy kényelmes és biztonságos feltételek között küzdhessenek a gyógyulásért.
Néhány évvel ezelőtt létrehoztunk egy szociális alapot, melyből tetőt, fűtési rendszert, fürdőszobát korszerűsítettünk, nyílászáró cserét végeztettünk el, valamint háztartási gépeket, tűzifát, gyógyszert és megannyi nélkülözhetetlen felszerelést/készítményt vásároltunk a rászoruló családoknak.
Most TE is segíthetsz abban, hogy ezek a célok teljesüljenek és még több család kapjon segítséget.
Hogyan segíthetsz?
- Az alábbiakban add meg, hogy melyik naptárral szeretnéd támogatni alapítványunkat.
- Amennyiben több darabot is kérsz, akkor kérjük add meg az igényelt darabszámot is.
- Ezután kattints a „Továbblépés” gombra.
- A „Kosár” oldalon láthatod az igényelt mennyiséget, ahol akár módosíthatod, vagy más termékkel kiegészítheted támogatásodat.
- Továbblépve a „Pénztár” oldalra add meg a szükséges adatokat, majd válassz fizetési módot!
Te is tégy egy lépést egy gyerek mosolyáért!
Köszönjük!
Elérhető fizetési módok:
Online bankkártyás fizetés SimplePay-en keresztül, vagy banki átutalás