Boros Richárd személyesen adta át a Szofinak gyűjtött pénzösszeget

Boros Richárd ultratávfutó, a 2023-as és fair-play díjasa 1.023.000 Ft-ot gyűjtött össze Szofinak, a támogatók segítségével.

Richárdot sportemberként, és édesapaként is érzékenyen érintette a felkérésünk. Épp aznap, amikor kiderült, hogy részt vesz ezen a versenyen, mi ekkor tudtuk meg, hogy Szofira egy újabb harc vár. Sorsszerűnek éreztük ezt az egybeesést. A támogatóknak hála 341 kilométert sikerült eladnunk, melyből több mint egymillió forint jött össze Szofi számára.

Az adomány átadására 2024. április 4-én került sor. Az eseményen jelent volt Boros Richárd, felajánló, Alapítványunk kuratóriumi elnöke, a Gyermekhematológiai-onkológiai Részleg vezetője, Kiss Csongor professzor úr, valamint a kedvezményezett, Szofi, és Édesanyja.

Köszönjük, hogy a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó helyet adott az eseményünknek, és vendéglátással is kedveskedtek.