Csapatépítő nap

Alapítványunk 30 éves jubileumát ünnepeltük 2020-ban…illetve úgy igazán nem ünnepelhettük meg, hiszen a pandémia ezt is megakadályozta…viszont most itt a lehetőség és mi élünk is vele.

Az ünneplés egyik eleme egy olyan kiadvány, mely az elmúlt 30 évet öleli fel.

Ehhez kapcsolódóan került megszervezésre egy olyan „csapatépítő” nap, ahol azok az emberek voltak jelen, akik nap mint nap dolgoznak azért, hogy minden rendben menjen és minél többet és jobban tudjunk segíteni a beteg gyerekeknek és családjaiknak…

A cél az volt, hogy olyan fotók készüljenek a nap végére, melyek méltóak a 30 éves kiadvány lapjaira.

A napot a Hedge Hair fodrászatban kezdtük, majd a kozmetikusnál folytattuk…innen a Paparazzi Barba vezetett utunk, majd a fotóshoz érkeztünk meg, kissé izgatottan…erről az első néhány fotó tanúskodik is. 🙂

A hangulat viszont néhány kattintás után oldottabb lett és szuper fotók készültek…

Köszönjük szépen: