Arra gondoltunk, hogy bemutatjuk Nektek alapítványunk kuratóriumának tagjait, akik nélkül nem lennénk azok, akik vagyunk.

Bemutatjuk Nektek Hetey Attilánét, aki szinte a kezdetektől velünk van:

Kezdetek:

„1957-ben születtem. Édesapám vegyész-mérnök, édesanyám Óra- és Ékszer boltban eladó, majd boltvezető volt. Szüleim korán elváltak, testvérem az apámhoz került. Én egy női környezetben nőttem fel. Anya, szomszéd néni, nagymama voltak meghatározóak a későbbi életemre. A legtöbb időt talán a szomszéd nénivel töltöttem. Mennyire fontos a példamutatás. Ő egy egyszerű háztartásbeli asszony volt, de tőle tanultam meg azt, hogy hogyan kell a napomat beosztani, a rendszerességet, a pedánsságot, a pénz beosztását, hogy addig nyújtózzál ameddig a takaród ér. Ezek a későbbi életemben nagyon hasznosak voltak. Fontos, hogy megtervezzük a napjainkat, a munkánkat. Legyen az a hivatalos munkánk vagy akár egy otthoni takarítás, felkészülés az ünnepekre stb. Ha így teszünk, mindenre jut időnk. Én azt vallom, hogy ha rend van a fejünkben, a környezetünkben sokkal hatékonyabbak vagyunk. Erre pedig nagy szükségem volt, mert később az én életem is úgy alakult, hogy három gyerek, munka mellett igencsak meg kellett szerveznem az életemet. Visszakanyarodva a gyerekkoromra. Vegyész-mérnök vagy gyógyszerész szerettem volna lenni. A kis Kossuth után a Tóth Árpád Gimnázium 5+1 vegyipari gyakorlat osztályába kerültem. Az első évfolyam befejezése után azonban a pajzsmirigy betegségem miatt nyáron műtétre került sor, ahol szövődmények léptek fel, elég labilis idegállapotban kezdtem el a második évet és rövid időn belül úgy döntöttem, hogy abba hagyom a gimnáziumot.

1972. Hamar elkezdődik a nagybetűs élet

El tudom képzelni, hogy ezt milyen nehezen tudta a környezetem elfogadni. De én kitartottam a döntésem mellett 15 évesen. Beiratkoztam egy gépíró tanfolyamra. Nagyon szerettem, csoportelsőként végeztem. Egyébként ez jellemző rám, hogy amibe belefogok, azt maximális szorgalommal csinálom és igyekszek a legjobb eredménnyel befejezni. Ez azért is fontos volt mindig a számomra, hogy a gyerekeimnek, most már az unokáimnak példát mutassak. Tetteinkkel tudunk legjobban nevelni. Nem voltam még 16 éves, amikor elkezdtem dolgozni a Hajdú-Bihar megyei Kisiparosok Adóközösségénél. Ez volt a mai NAV elődje, ebből lett később az HBm Adófelügyelőség, az APEH és most a NAV. 1977-ben férjhez mentem 1978-ban, 1980-ban megszületett a két lányom, Krisztina és Tímea.

1986-ban elválok, 1987-ben megismerem második férjemet, 1989-ben megszületik harmadik gyermekem, Szabolcs. 15 év után ott hagyom a munkahelyem és egy időre „csak” anya és feleség leszek.

1992. Elkezdődik az egyetemi életem.

1992 áprilisában kezdtem a Debreceni Egyetem OEC pénzügyi osztályán dolgozni. A Gyermekklinika igazgatója ekkor Prof. Dr. Oláh Éva. December hónapban ő mellé keresnek, gazdasági ügyeket intéző munkatársat ahová jelentkezem. Az első meghallgatásnál mindketten éreztük, hogy szeretnénk együtt dolgozni. Nehéz, de felejthetetlen 14 évet dolgoztunk együtt. A megváltozott finanszírozási szabályok, az ebből fakadó megszorítások sok új helyzetet teremtettek. Nap, mint nap küzdelmet kellett folytatni, hogy a feladatoknak eleget tegyünk. Nagy erőfeszítéseket kellett tenni az anyagi helyzet javítására. Nehéz időszak volt. Aktív részese voltam a Gyermekklinika nyugati szárnyának megépülésének, amikor 1200 m2-re bővült a klinika. A másfél évig tartó építkezés alatt minden tégla, alkatrész elhelyezését figyelemmel kísértük, magunk választottuk ki a csempék, az ajtók még a bútorok színét is. Itt a Gyermekklinikán volt alkalmam először rendezvényeket, konferenciákat szervezni. Szervezőként részt vettem a Nagyerdei Gyermekgyógyászati Esték rendezvénysorozat szervezésében. Újszerű volt, hogy az üléseket képzőművészeti kiállítás (Baby galéria) és rövid házi koncert egészítette ki. Nagyon színvonalas hazai és nemzetközi kongresszusokat szerveztünk és bonyolítottunk le. A kongresszusok estéjén rendezett díszudvari fogadásokat, az Aranybika Bartók –termében tartott zenés, táncos vacsorákat máig emlegetik a résztvevők 1997-től minden évben megrendeztük a Benkó Dixieland Band jótékonysági koncertet kezdetben a Bartók Teremben majd a Csokonai Színházban. A munkatársak közösséggé formálását, az emberi-baráti kapcsolatok ápolását szolgálták azok a klinikai összejövetelek, amiket tavasszal a Nagyerdőn, nyáron Professzor Asszonyék udvarán, mikulás és karácsony táján a klinikán rendeztünk meghitt közös ünnepléssel.

Ez idő alatt találkozhattam az egyetem mindenkori vezetői mellett, Dr Rácz Jenő miniszterrel, Medgyessy Péter miniszterelnökkel, Göncz Árpád köztársasági elnök úrral és feleségével.

Felejthetetlen időszak volt.

Hogyan kerültem kapcsolatba a Leukémiás Gyermekekért Alapítvánnyal?

1993-ban keresett meg Karmazsin László Professzor Úr a Gyermekklinika korábbi igazgatója, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke, hogy az 1990. március 1-jén a Régióban 1-es számmal bejegyzett alapítványt gondozzam. Egy kis karton dobozban kaptam meg az addigi iratokat. Tehát volt egy új munkakör, sok tennivaló, három gyerek, 1993 őszén kezdtem el a mérlegképes könyvelői képzést is és még is elfogadtam Professzor Úr felkérését. Semmi támaszom nem volt arra vonatkozóan, hogy hogyan is működik egy alapítvány, Az egész hazai nonprofit lét ekkor született, alakult ki, elmondhatom, hogy végig kísértem a fejlődését. Akkor még nem is tudtam, hogy mennyi mindent fogok köszönni annak, hogy ez a lehetőség megtalált.

1994.április 1-től lettem hivatalosan is az Alapítvány kuratóriumi tagja. Egy személyben voltam adminisztrátor, programkoordinátor, PR menedzser, hogy a mai divatos beosztásokkal éljek. Az első 18 év szinte elrepült, a klasszikus alapítványi támogatást kérő technikákat alkalmaztam a telefonkönyvből random módon kiválasztott embereknek küldtem bemutatkozó levelet az alapítványról, templomokban szerveztünk koncerteket. 1997 a személyi jövedelemadó 1 % felajánlásának bevezetése. Ezzel stabilabbá vált az anyagi helyzetünk, de új feladat lett az Alapítvány népszerűsítése. 2008-tól Prof. Dr. Kiss Csongor lesz az Alapítvány kuratóriumi elnöke.2010-ben a 20 éves évfordulónkra megálmodunk egy új arculatot. Az arculat kialakításánál egyértelmű volt, hogy pozitív kisugárzása legyen. Sugallja azt, hogy ebből a betegségből meggyógyulnak a gyerekek. Babett az Alapítványunk arca 4 évesen került az osztályra. A kezelés felénél azt mondta, hogy ő lesz a legügyesebb, megeszik, megiszik mindent, meg fog gyógyulni. Az osztály ügyeletes mosolymanója lett. Ezért választottuk őt. Az erőteljes lila szín a gyógyult rákbetegek színe, a nővéreket, orvosokat a pálcika emberkék szimbolizálják. Szlogen: Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz.

2013. január 31. Elkezdődik az utolsó felvonás

2013-ban, 9 éve nyugdíjba vonultam. Az Alapítványt egész emberként, minden energiámmal tudom menedzselni. 2010 évtől sok azóta is működő projekt született. 2010-ben a „Lila gömb akció”, 2012-től „Gondolunk Rátok” díj. Ezt a díjat azoknak az intézményeknek, cégeknek a képviselői kapják, akik azonosulnak. Alapítványunk céljaival, segítik folyamatosan munkánkat. 2014-től Rekreációs Tábor, Legyen Ön is Karácsonyi Angyal, Karácsonyi vásár. 2015-től Hallják meg az égiek kívánságainkat.

Az elmúlt évek során irodalmi, fotó, rajz, pólótervezői pályázat került kiírásra.

2012-ben hoztuk létre a Szociális Alapot. Ebből az Alapból van lehetőségünk évente 3-4 nagyobb volumenű beruházást is támogatni.

1994 óta vagyok a Gyermekhematológiai osztályon, és azt hiszem láttam, amit látni lehet. Örömöt, bánatot, reményt, összeomlást, különös helyzeteket. Mindent láttam, attól a pillanattól kezdve, hogy a szülők szembesülnek azzal, hogy beteg lett a gyerekük. Ez a legelső nehéz pillanat. Amit én úgy igyekszek oldani, hogy soha nem beszélek velük a betegségről. Nem is vagyok egészségügyi szakember, ezért megpróbálok velük úgy kommunikálni, mint egy anya a másik anyával, vagy nő a nővel, és úgy látom, hogy, ez sokkal jobb így nekik. Próbálok és tudok is nekik pozitív dolgokat mondani, mert én már láttam nagyon sok gyereket meggyógyulni, tudom, hogy amiről ők abban a pillanatban azt hiszik, hogy csaknem lehetetlen, az nagyon is lehetséges! És mindinkább az! Persze igaz, hogy sokféle szülő jön ide a mélyszegénységben élőtől, a középosztálybeliig vagy a jobb körülmények között élőkig. És igaz az is, hogy mindegyikükbe más és más módon kell csepegtetni a reményt.

Mi a támogatások odaítélésénél nem teszünk különbséget a szegényebb sorsú és a jobb módban élő családok között. Úgy gondoljuk, mindkettőnek kell a segítség, más formában, de kell. Az tény, hogy a gyerekek több mint 50 %-a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből jön, és az tudvalévően az ország egyik legszegényebb megyéje.

Az Alapítványnak nagyon pontos elszámolással kell dolgozni. Nap, mint nap bizonyítanunk kell, hogy valóban jó helyre, az adott célra kerül felhasználásra a hozzánk beérkező támogatás. Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy 2021-ben elnyertük az „Etikus adománygyűjtő Szervezet” címet. A cím elnyeréséhez komoly átvilágításon esett keresztül az Alapítvány.

A jövőben is úgy kell dolgoznunk nap, mint nap, hogy méltók legyünk ehhez a címhez. „