Fodor Anna

Fodor Anna

Kislányunk, Anna 11 éves. Debrecenben élünk, három gyermekünk van, Anna a középső.

Fodor Anna és a jegesmedve
Fodor Anna és a jegesmedve

Anna mindig is igazi örökmozgó kislány volt. Először fitneszezni, majd táncolni járt, imádott mozogni, tele volt energiával.

Betegsége 2022 márciusában kezdődött, amikor hét éves volt. Először izomlázszerű fájdalmak jelentkeztek a hátában, majd a lábaiban is. Azt gondoltuk, hogy talán a sok mozgás miatt fájnak az izmai, de ahogy teltek a napok, Anna állapota egyre rosszabbodott. Egyre több fájdalomra panaszkodott, de nem tudta pontosan elmondani, mikor és hogyan fáj neki.

Voltunk laborvizsgálaton is, amely akkor nem mutatott eltérést. De az anyai szív megérzi, ha baj van, ezért nem hagytuk annyiban. Tovább jártunk orvostól orvosig, és közel hat hét telt el, mire kiderült, hogy Anna akut limfoid leukémiával (ALL) küzd.

Abban a pillanatban egy világ omlott össze bennünk. Az addigi életünk teljesen megváltozott. Április végén megkezdődtek a kemoterápiás kezelések, amelyeket Anna nagyon jól viselt, és a szervezete is jól reagált rájuk. Az egész kezelést vidáman, mosolyogva csinálta végig. Nem tudom, miből volt ennyi ereje, de az én kislányom egy igazi hős!

Novemberben befejeződtek az aktív kezelések, amelyeket másfél éves fenntartó gyógyszeres kezelés követett. Ez 2024-ben ért véget, és azóta újra visszakaptuk a régi, boldog életünket.

Újra kirándulunk, biciklizünk, strandra járunk, és együtt élvezzük a mindennapokat, mint bármely más család. Anna mára igazi kamasz nagylány lett, aki most kezdi az ötödik osztályt. Az életébe újra visszatért a mozgás is: ugyanolyan örökmozgó, mint régen, aki szinte soha nem tud megülni egy helyben. 🙂

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a félelem teljesen elmúlt az életemből. De Anna ereje, életvidámsága és boldogsága napról napra segít elfeledtetni velünk azt a nehéz időszakot. Ma már igyekszünk egyszerűen csak megélni a mindennapokat, gondtalanul, együtt.

Hálával és köszönettel tartozunk Szegedi István és Petrás Miklós doktor uraknak, valamint a Gyermekhematológiai Osztály valamennyi orvosának és nővérének, akik mindig gondos odafigyeléssel, szeretettel és szakértelemmel mindent megtettek azért, hogy Anna meggyógyuljon.

Fodorné Völgyi Renáta
Anna édesanyja