Gingász Dorka

A mi történetünk 2024 május elején kezdődött. Dorka tüszős mandulagyulladással volt otthon, amikor egy vérvételt követően telefonhívást kaptunk, hogy azonnal menjünk be a Nyíregyházi Kórházba, mert a laboreredményei nem megfelelőek.

Ott közölték velünk, hogy a Debreceni Klinika Gyermekhematológiai-Onkológiai Osztályára szállítanak bennünket, mert felmerült a leukémia gyanúja. Teljesen összetörtünk. Május 8-án kezdődött életünk egyik legnehezebb időszaka – egy hosszú, sokszor nagyon rögös út, tele nehézségekkel és megpróbáltatásokkal.
A mi kis hősünk azonban minden akadályt bátran vett. Olyan kitartással és erővel harcolt, hogy sokszor úgy éreztük, ő az erősebb közülünk. Nem mi tartottuk benne a lelket, hanem ő adott erőt nekünk. Szavakkal nem lehet kifejezni, milyen büszkék vagyunk rá.
Nyolc hónapon át tartott az intenzív kezelése, amelyet másfél éves gyógyszeres fenntartó kezelés követett.
Idén májusban, egy csontvelővizsgálat után végre megkaptuk azt a hírt, amelyre olyan régóta vártunk: az eredmény negatív lett. Ennél nagyobb örömöt el sem tudtunk volna képzelni.
Végtelenül hálásak vagyunk a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak is. A betegség első pillanatától kezdve fogták a kezünket, és egyetlen percre sem engedték el. Bármilyen nehézséggel fordultunk hozzájuk, mindig készségesen, szeretettel és segítő szándékkal álltak mellettünk. Ez a támogatás rengeteget jelentett számunkra, és erőt adott ahhoz, hogy végig tudjunk menni ezen a nehéz úton.
Gingászné Csurilla Nikoletta
Dorka édesanyja
