A mi történetünk akkor kezdődött, amikor Ukrajnából Magyarországra költöztünk. Viki hároméves volt, amikor kiderült a betegsége.

Az óvodában gyakran betegeskedett, ezért teljes vérképvizsgálatot kértünk. Az eredmény sokkoló volt. 2024 májusának végén kerültünk a Debreceni Klinika Gyermekhematológiai-Onkológiai Osztályára, és ezzel kezdetét vette életünk egyik legnehezebb időszaka.

A betegség és a kezelések Vikit nagyon megviselték. Hónapokon keresztül rajtam kívül szinte senkivel sem beszélt, és a kezelések a szervezetét is nagyon megterhelték. Volt olyan időszak, amikor gépi segítséggel, orrszondán keresztül tudtuk csak táplálni.

Ezzel egy időben a családi életünkben is nehézségek adódtak, ami tovább nehezítette ezt az időszakot. Viki édesanyja azóta már nem él velünk, de szerencsére úgy érzem, hogy ez a változás nem viseli meg különösebben Vikit. Én igyekeztem minden erőmmel Viki mellett állni, és segíteni neki abban, hogy napról napra könnyebben vegye az előtte álló akadályokat.

Az aktív kezelések hat hónapon át tartottak. Nehéz hónapok voltak, de szerencsére a kezelések jól hatottak, és 2024 végére már túl voltunk a legnehezebb időszakon.

A kórházban töltött hónapok alatt rengeteg segítséget jelentett számunkra az orvosok és ápolók szakértelme és gondoskodása, valamint a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány állandó jelenléte. Az alapítvány támogatása sokat segített abban, hogy könnyebben viseljük a kórházban töltött időszakot, és azóta is mellettünk állnak, számos élményt nyújtó programmal támogatva Vikit és a családunkat.

Azóta már túl vagyunk az egyéves fenntartó kezelésen is, és ma már csak rendszeres kontrollvizsgálatokra járunk. Viki immunrendszere még mindig gyengébb, ezért gyakran beteg, de ahogy telnek a hónapok, egyre erősebbnek látom. A közérzete is folyamatosan javul, és újra egyre vidámabb.

Ma már rendszeresen járhat óvodába, ami nagyon boldoggá teszi. Jó úton haladunk a teljes gyógyulás felé, és minden egyes előrelépés hatalmas öröm számunkra.

Kozsik Róbert
Viki édesapja