Játékszínben kiállítás
2015. október 31-én nyitották meg Alapítványunk “Hogyan Érzed magad, ha nincs hajad” kampányképeinek kiállítását a budapesti Játékszín Színházban.
A kiállítást Hetey Attiláné kuratóriumi tag, Németh Kristóf a Játékszín igazgatója és Blanka nyitotta meg. Blanka a gyógyult leukémiás kislány és Németh Kristóf együtt szerepeltek kampányunkban.
Kiss Csongor professzor úr szavait Hetey Attiláné közvetítette: ”
Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Megjelentek!
Tisztelettel és szeretettel üdvözlöm a Játékszín valamennyi művészét és munkatársát, a kiállítás megnyitójára és a premier előadásra érkező közönséget. Köszönöm szépen, hogy lehetőséget adtak arra, hogy a debreceni Egyetemen a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány támogatásával kezelt gyermekek felé is fordulhasson figyelem. Ezeknek a beteg gyermekeknek a helyzete több ponton is hasonlít a bemutatásra kerülő színdarab főhősének sorsához. Nagyon rossz és nagyon jó állapotok között hullámzik fizikai és lelkiállapotuk egyaránt. A leukémiás vagy más rosszindulatú daganatos betegség súlyos tünetei és a diagnózissal való szembesülés mintegy sötét gödör mélyére juttatja ezeket a gyerekeket és családjukat. Izolálódnak a környezetüktől az egészséges emberek világától. Aztán felcsillan a reménysugár, hogy a kezelés révén visszanyerhetik egészségüket. Ez a kezelés maga is fájdalmas, nehéz mellékhatásokkal, szövődményekkel terhelt rögös út. Nem könnyű elviselni és a végkimenetel sem mindig értékelhető maximális pontszámmal. Ma az ilyen beteg gyermekek 80 %-a visszanyeri egészségét, de 20 %-ukat még mindig elveszítjük alapbetegségük miatt, és akik visszanyerték egészségüket vissza kell, hogy szerezzék a betegség előtti életminőségüket is. Vissza kell illeszkedniük az eredeti családi, iskolai közösségükbe. Ezért tartom nagyon fontosnak és vagyok hálás a Játékszín művészeinek, hogy akkor vállaltak sorsközösséget ezekkel a nagy beteg gyermekekkel, amikor testileg, lelkileg leginkább kiszolgáltatott állapotban voltak. Ennek a kiszolgáltatottságnak legszembeszökőbb jelképe a kopasz fej, ami sok más súlyos mellékhatás mellett elkerülhetetlen velejárója az eredményes gyógykezelésnek. Hernádi Judit művésznő, Németh Kristóf Csonka András művészurak vették a bátorságot, hogy kopaszra maszkírozva egy picit átérezzék milyen lehet ilyen körülmények között élni. A gyerekek szorongását pedig oldotta az érzés, hogy nincsenek egyedül. A Játékszín munkatársai és a premier kedves nézői most valamennyien megtekinthetik a „Hogyan érzed magad ha nincs hajad” akciónk keretén belül készült fényképeket. Kérem, ha alkalmuk adódik, rá gondoljanak szeretettel és elfogadással ezekre a gyermekekre és családjukra. Segítsék őket, ha tehetik, ahogyan tehetik.
Kiss Csongor”