Koronavírus járvány

Ebben a nehéz időben nagyon fontos, hogy figyeljünk egymásra! 

Fokozottan figyeljünk a higiéniára, a szociális távolság betartására, valamint az idősek és betegek védelmére!

Nagyon fontos, hogy ebben a nehéz helyzetben összefogjunk és segítsük egymást úgy, hogy otthon maradunk, hogy nem öleljük meg egymást, nem fogunk kezet!

Alapítványunk is igyekszik minden tőle telhetőt megtenni annak érdekében, hogy az osztályon kezelt és kezelés alatt álló beteg gyermekek és családjaik biztonságban legyenek. 

Kézfertőtlenítőket, arcmaszkokat vásároltunk az osztály részére!

Külön köszönet és hála mindazon segítőinknek, önkéntesünknek, jótevőnknek, kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagunknak az a sok és mérhetetlen segítséget, amit még ebben a nehéz időszakban is értünk tesznek!

Együtt sikerülni fog!

 

#itthonmaradok

Induljon a 20 napos #itthonmaradok kihívás. Szeretteink, barátaink, ismerőseink, embertársaink és önmagunk érdekében, MI itthon maradunk, amíg a helyzet úgy kívánja. Ha TE is egyetértesz ezzel, osszd meg a bejegyzést, jelölj meg legalább 10 ismerőst és ne feledd az #itthonmaradok hashtaget.Hajrá, jusson el még több emberhez az üzenet!

Közzétette: Leukémiás Gyermekekért Alapítvány – 2020. március 17., kedd