„(…) az ultrázásban akkor is megy az ember mikor inkább megállna mert valami fáj vagy kényelmetlen, ezeket valahogy kimozogja a szervezet tekerés közben. Viszont hamar rájöttem, ez nem az.”

Az összefoglalót talán az ötlettel kezdeném, áprilisban egy laza tavaszi tekerésen voltam éppen amikor megálltam sörözni a Csakába, egyszer csak szembe jött a hirdetés ahol rátaláltam az alapítványra és egyből megtetszett az ötlet. Majdnem minden hónapban volt 100km feletti tekerésem, többször letekertem Siófokra és már a Balatont is körbetekertem, adott volt, hogy akkor ne csak egy kör
legyen hanem az odavezető út is ígyszületett meg a 318km-es túra. Aztán jött a jelentkezés, szervezés, felkészülés. Először volt bennem egy kis félsz, hogy sikerülni fog-e de bizalommal vágtam bele a túrába, bepakoltam az összes zselét, izotóniás italport (tablettát), zabszeletet és egyéb cuccokat amiket
ultra kerékpározáshoz visz magával az ember. Közben úgy alakult, hogy az egyik csoportban valaki jelentkezett egy közös tekerésre Gárdonyig, úgy voltam vele ha már arra megyek miért ne, úgysem akarom szétszedni magam az elején. Ketten tekertünk egy jó darabig, az eredeti útvonalat váltottam egy
kicsit kevésbé mászósra Kápolnásnyéken keresztül mentünk és Gárdonyban egy pihenő után már egyedül mentem tovább. Közben volt időm gondolkozni, visszaemlékeztem a kollégákra akik mondták, hogy adományoztak ők is, persze el kellett mondjam egy kettőnek, ezzel nem engem támogatnak
és ez nem rólam szól hanem Zolikáról és az ő támogatásáról. Gyönyörködtem a tájban, a kilátásban, a rengeteg virágban és a rajtó lepkékben, kicsit mesebeli volt néhány szakasz. Délután meg is érkeztem
Siófokra a szállásra, sajnos nem kaptam földszinti szobát amiben reménykedtem mivel egyszerűbb lett volna a kis teraszon átpakolni a bringát de nem volt mit tenni megoldottam így is, ettem egy kiadósat, átgondoltam az útvonalat pihentem és neki indultam a második szakasznak, Úgy döntöttem az óramutató járásával ellentétes irányban kezdek neki a körnek, mivel Balatonvilágoson van egy hosszú mászás és a másik oldalt egy nagy ereszkedés, ezt nem akartam késő este fáradtan bevállalni inkább hamarabb legyek túl rajta. Szerencsére a mászás végén pont van egy kút ahol feltöltöttem a kulacsokat, ismét kevertem
egy izót mert az mindig kell főleg a nagy melegben és indultam tovább. Gyűltek a kilométerek és élveztem a tekerést, legalábbis egy ideig, hozzá vagyok szokva, hogy az ultrázásban akkor is megy az ember mikor inkább megállna mert valami fáj vagy kényelmetlen, ezeket valahogy kimozogja a szervezet tekerés közben, viszont hamar rájöttem, ez nem az. Balatonfüred előtt kb ~20-30 kilométert tekertem úgy, hogy erősen fájt a térdem elvettem a terhelést a lábamról, finomabb tempóban tekertem nem üldöztem
a mászás végét de sajnos nem volt mit tenni. Füredre beérve adtam egy kis időt magamnak, majd meghoztam azt a nehéz döntést, hogy feladom. 204 kilométer után feladtam a saját kihívásomat azért, hogy ha rendbe jövök gyűjthessek még másoknak és ne másoknak kelljen az én felépülésemért
gyűjteni, az utolsó hajóval visszamentem Siófokra, megnéztem a naplementét ami egy gyönyörű pont volt a túra végére, majd visszaszenvedtem magam a szállásra. Fotelban elterülés és sörözés volt a menü, hálát adtam, hogy van ilyen lehetőség, mármint a saját őrültségem mások megsegítésére fordítani, a hibákból tanultam most is, nem ez volt az utolsó jótékonysági tekerésem abban teljesen biztos vagyok.

Mégegyszer köszönöm a lehetőséget, egy különleges élmény volt megtapasztalni,
hogy milyen a részese lenni egy ilyen jótékonysági gyűjtésnek.