Széki Csaba beszámolója:

Ígértem egy bővebb beszámolót. Egy kicsit tényleg hosszabbra sikeredett, de azt gondolom,
hogy ez az út, ez a történet „megérdemel” egy nagyobb lélegzetvételt. Fogadjátok szeretettel!

Miről is szól? HIT • REMÉNY • ÖSSZEFOGÁS • SZERETET • BARÁTSÁG

Még március elején, tulajdonképpen a Nagyatádi IronMan-re készülve, felkészülési versenyeket keresgéltem, amikor egy – akkor még – elég merész ötlet pattant ki a fejemből. Kétszer teljesítettem már az IronMant, többször futottam maratoni távot, de most egy új kihívás elé akartam állítani magam. Az IX. Ultra Tisza-tó 130 egyéni 65 km-es távját szerettem volna abszolválni. Ehhez azonban kerékpáros kísérő, frissítő és segítő is kellett. Istennek legyen hála, Balázs fiam vállalta, hogy mellettem teker. Szorgalmatosi Kovács Lajos sportbarátom karitatív tevékenységeire mindig csodálattal tekintettem, tőle jött az inspiráció, hogy a felkészülésemet összekapcsoljam egy nemes céllal. Úgy gondoltam, ennek a távnak a teljesítése se legyen pusztán öncélú. Felvettem a kapcsolatot a Leukémiás Gyermekekért Alapítvánnyal, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a megtett kilométereket jelképesen megvásárolva egy beteg gyermek gyógyulását támogassuk.

Nagyon rövid időn belül választ is kaptunk: van egy kisfiú, aki Balázzsal közel egykorú, és akinek most nagy szüksége van segítségre. Így ajánlottuk fel a jótékonysági futásomat, illetve – mint kerékpáros kísérő – Balázs jótékonysági tekerését, kettőnk UTT65 távjának teljesítését (2×65 km = 130 km) Noel gyógyulásáért. Noel harmadik osztályos kisfiú, Nyírbogdányban él a családjával. Tavaly december 15-én szembesültek azzal a szörnyű hírrel, hogy a kisfiú súlyos beteg: a kórházi vizsgálatok előrehaladott leukémiát igazoltak. Isten gondviselő irgalma azonban megtartotta őt. Nagyon nehéz időszakon vannak túl. Noel a protokoll szerint rendszeresen kapja a kemoterápiás kezeléseket. Sok küzdelmes, fájdalmas,
nehéz napot átélt már, de még hosszú út vár rá. Édesanyjától tudtuk meg – ami nagyon mélyen megérintett –, hogy nemrég Noel megkérdezte: „Anya, fogok én még focizni, biciklizni valaha egyáltalán?”

Balázzsal személyesen is meglátogattuk őket. Egy nagyon kedves családdal és egy fantasztikus, vidám, barátságos kisfiúval találkoztunk. Innentől kezdve egy percig sem volt kérdés, hogy erre a versenyre fel kell készülnünk, és sikeresen teljesítenünk kell – NOELÉRT. A felkészülés során azért néha-néha elbizonytalanodtam, vajon képesek leszünk-e rá. De sokszor emlékeztettem magunkat: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40:31) Elindult a kampány, és a felkészülésünk mellett példátlan összefogás indult – amit hálásan köszönünk –, sokkal több kilométer talált „gazdára”, mint amit kitűztünk célul. Ahogy a számlálón pörögtek az eladott kilométerek, mi is gyűjtöttük a magunkét a lábainkba. A felkészülés során több 30+ kilométeres futást, két maratoni távot és egy sorozatterhelés utáni 53 km-es futást teljesítettünk. Rengeteg hasznos tanácsot kaptam tapasztalt ultrafutó sportbarátaimtól. Ezúton is hálásan
köszönöm Cserpák Tamásnak és Garai Tibornak. A felkészülésben sokat segített Barna Miklós barátom is, aki több hosszú futáson kísért és adott erőt. Úgy éreztem, amit ebbe a három hónapba bele lehetett tenni, azt beletettük… ennek ellenére szombat reggel mégis aggódással álltam a rajtvonalnál. Balázs fiam még soha nem tekert ennyit egyhuzamban, én pedig még nem futottam ekkora távot egyszerre. De a feleségemtől kaptam egy üzenetet, ami megnyugtatott: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Filippi 4:13)

Elérkezett a verseny reggele. 4 órakor ébresztő, reggeli, öltözködés, pakolás… és mire észbe
kaptunk, már szólt a lelkeket is átjáró indulás előtti „ceremónia”: 5…4…3…2…1… RAJT!
Ez a verseny híres arról, hogy a gáton kegyetlen hőség szokott uralkodni. Nem véletlenül állt kitéve egy tábla: „HŐSÉG LESZ A GÁTON? Á, DEHOGY!” Azonban most az időjárás kegyes volt hozzánk: a reggeli 19 fokról 10 óráig alig kúszott 25 fok fölé a hőmérséklet. Balázs meg is jegyezte, hogy egy felső még jól is esett volna… Szépen haladtunk, pörögtek a kilométerek, Balázs profin frissített. Beszélgettünk – igazi apa-
fia program volt. Beálltunk egy utazó tempóra (5:20–5:30 perc/km). Az első nehézség – inkább fejben – 25 km körül érkezett: „Már kezdek fáradni… és még milyen sok van…” De ezen hamar átlendültünk. A következő mérföldkő a 42,2 km volt. Egy gyors fotó után haladtunk tovább. Hatalmas erőt adott, hogy még mindig jól éreztem magam. Ekkor Balázs megkérdezte, mennyi időt terveztem. „7 órán belül” – feleltem. Mire ő: „De apa, ha így haladunk, 6 óra alatt is beérhetünk!” Elkezdtem számolgatni… még 23 km, egy bő félmaraton, és több mint két óra maradt. Miért is ne? Ekkor jött egy hívás Kovács Lajostól: „Hogy vagy? Mi újság?” Akkor fogalmaztam meg először: kockáztatni fogok. Tudtam, hogy egy maraton után egy tempósabb félmaraton az én rutinommal talán felelőtlenség… de majd kialakul. Nekilendültünk. Az utolsó 20 km első fele a terv szerint ment. Balázzsal felhívtuk anyát, hogy készüljön, lehet, hamarabb érkezünk. Balázs igazi mentorként diktálta a tempót: „Apa, gyere! Meg tudod csinálni!”

Sok csodát éltem meg ezen az úton a felkészüléstől a célba érésig. Áprilisban egy fantasztikus csapattal az UB-n is részt vettünk – ott valódi barátokra találtunk. És mit ad Isten: az utolsó frissítések egyikénél megláttam Barna Mikit, majd kicsit később Kovács Lajost, végül a bokrokban elbújva Csősz Viktort is. Azért jöttek, hogy velem / velünk fussanak az utolsó 8-10 km-en. Mit lehet erre mondani? CSAPAT. BARÁTOK. Kívánom mindenkinek, hogy átélhesse azt, amit én akkor éreztem. ÖRÖK HÁLA.

Az utolsó kilométereken már kezdtem érezni, hogy a puskaport hamar ellőttem. Barna Miklós barátom gondolata jutott eszembe: „Ki fogod bírni kacagás nélkül!” Szóval ott már csak a célszalagra tudtam gondolni, a 6 órán belüli időt elengedtem. És akkor elérkezett az utolsó 100 méter. Csak egy gondolat maradt bennem: amit Balázs is megfogalmazott – mennyire hálásak lehetünk, hogy mi ezt megtehetjük. Futhatunk, tekerhetünk, segíthetünk. Embert próbáló menet volt, de minden perce megérte.
Köszönöm a bíztatásokat, az üzeneteket – nagyon jól estek! Köszönöm mindenkinek, aki Noel mellé állt és támogatta őt! KÖSZÖNJÜK!!!