Végakarat – 2025.05.15. Egy fontos dátum.

Bálega-Szilágyi Edina levele:

Ezen a napon teljesítettük szeretett édesapánk és egyben 4 gyönyörű unoka nagypapájának
végakaratát. Mely szerint a temetésére szánt virágcsokrok összegét a beteg gyerekek kapják.
A sok jó szándékú gyászolónak köszönhetően 467.000 ft-ot tudtunk az Önök alapítványának
adni.

Apa-Papa és anyukánk voltak azok, akik, a segítségre szorulókhoz empátiával, emberséggel
fordultak és ahogy erejük engedte segítséget, támogatást nyújtottak. Ezt a segítőkészségét,
adni akarását tanították meg nekünk, példát mutatva ezzel.

„Aki a legkisebbnek ad, az ad a legtöbbet”- tartja a mondás.

Az angyalkák között biztosan boldogság tölti el őket, hogy még földi létük után is jobbítani
tudták a világot. Reméljük ezzel a szerény támogatással hozzájárulhattunk a kicsik mindennapjainak
megszépítéséhez.

Kívánjuk, hogy olyan dologra fordítsák az összeget, amelyre most a legnagyobb szükségük
van a gyerekeknek.

Üdvözlettel: A Szilágyi gyerekek

Osztozunk a gyászoló család fájdalmában, és köszönetünket fejezzük ki a felajánlásért.