Az Angyalok köztünk élnek
Kedves Barátaim! Engedjétek meg, hogy idén is megosszak veletek egy angyali történetet. Az elmúlt 2 év decemberében egy nagyon kedves házaspár átadott nekem egy komoly összeget azzal, hogy segítsek eljuttatni azt egy jelenleg nehéz helyzetben lévő családnak, akiknek ezzel szebbé tudják tenni a karácsony ünnepét. Pár napja ez a végtelenül jószívű, nagyon kedves házaspár, már hagyományt teremtve az angyali cselekedetükkel, 150.000 Ft-ot ajánlott fel. Az alapítványi társaimmal egyeztetve, ismét hamar kiválasztottuk azt a családot, akik hősiesen, ugyanakkor csendesen küzdenek egy komoly betegséggel.
Az átadás megható volt, igazán szívmelengető pillanat. Ez számomra igazi karácsonyi csoda volt. Eliza egy szerény, végtelenül kedves lány, aki jelenleg egy nehéz út elején jár még. Édesanyja meghatódva mondott köszönetet. Az átadásra kislányommal, Babettel érkeztem. Elmondtuk az ő történetét. Azt hiszem, a leghitelesebben nyújtottunk reményt, adtunk erőt Elizának a betegség legyőzéséhez.
Öröm számomra, hogy ennek a karácsonyi csodának a közvetítője lehettem, és köszönettel tartozom az önzetlen, jószívű barátaimnak, akik már több évvel ezelőtt bizalmat szavaztak nekem és az alapítványnak. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen kivételes emberekkel vagyok körülvéve, akik valódi angyalok, és akik a szeretet és segítség iránti elkötelezettségükkel példát mutatnak számunkra.
Béresné Gurbán Júlia
kuratóriumi tag