Beszámoló a jótékonysági Darts eseményről
„Nehéz szavakat találni…
A múlt vasárnap rendeztük meg immár 3. alkalommal a Karácsonyi Jótékonysági Versenyünket.
A verseny sportszakmai része összefoglalva:Összesen 36 játékos adta le a nevezését a versenyre. 8 csoport után 24-es főág várt a játékosokra. A meghirdetett szettes lebonyolítás átszervezésre került, ezért a főágon is nyert legekre ment a játék.
Az egyik elődöntőben Bosnyák László-Kiss Richárd elődöntőre került sor, ezt nagy küzdelemben Ricsi nyerte. A másik ágon egy igazán izgalmas meccs jött össze Bogár Alexandra és Boros Sándor között. A két kiemelkedő játékos összecsapása végén Sanyi jutott a döntőbe. A döntőben végül Sanyi sima győzelmet aratott Ricsi felett, akiből nagyon sokat kivett a Laci elleni meccs.
Végeredmény:
1.helyezett: Boros Sándor
2.helyezett: Kiss Richárd
3.helyezettek: Bogár Alexandra és Bosnyák LászlóGratulálunk a helyezetteknek!
Nos a beszámolónk ezen részét könnyű volt megírni a neheze csak most jön.
A jótékonykodás így karácsonyhoz közeledve minden ember szívéhez elér, akinek lehetősége van rá. Vasárnap bebizonyítottuk, hogy egy maréknyi ember is képes csodát tenni. Mert úgy vélem ez tényleg az. Egy Kelet-Magyarországi kisméretű darts klub jótékonysági versenyén több mint 1 millió forint gyűlt össze egy csodás kisfiúnak és családjának. Istvánkának még nagyon hosszú az útja a teljes gyógyulásig, de nagyon bízunk benne, hogy hozzá tudtunk járulni ennek az eléréséhez. Az, hogy köszönöm nem fejezi ki a hálámat mindazoknak, akik hozzá járultak ehhez a csodához. A teljesség igénye nélkül szeretnénk köszönetet mondani:
- először is Béresné Gurbán Júlia-nak, akinek a közbenjárásával ismerhettünk meg egy kicsi hőst és családját
- a Dorogi Bikák minden tagjának, akik segítettek összehozni ezt az eseményt
- Rehó Jánosnak, aki a hihetetlen finom ebédet készítette el a résztvevőknek
- Gulyás Mihálynak, aki magasösszegű adományávál, és az ebéd alapanyagaival járult hozzá a gyűjtéshez
- a Fácánkakas Sportegyesület vezetői: Kiss Gergelynek és Bogár Alexandrának, akik magasösszegű támogatásuk mellett, számos tombola felajánlást is tettek, sőt süteménnyel is kedveskedtek
- A vendégváró falatok felajánlói: Újfalusi-Petrus Veronika, Gálné Fejér Enikő, Mészáros Edit, Sipos-Gyérmán Georgina, Fejérvári Dóra, Fehérvári Zoltán, Kelemen-Nagy Renáta, Bogár Alexandra, Radócz Dóra.
Ha valakit kihagytunk, akkor elnézést kérünk nem szándékos. De nagyon nagy hála és köszönet mindenkinek aki hozzájárult a vendégváró falatokhoz!
A tombola sorsolás is már minden évben része a rendezvényünknek. A tombola értékesítés nélkül nem tudtunk volna ilyen magas összeget összegyűjteni.
Tombola felajánlóink:
- Varázsmanó műhely-Fórizs Erika
- Sipos János és családja
- Sipos Zoltán és családja
- Halmi Judit és családja
- Csáki István és családja
- Rácz Gáborné
- Petrusné Simicskó Julianna általános iskolai igazgató-helyettes
- Újfalusi István és felesége
- Simon Zoltán és családja
- Geszterédi Lovas Egyesület
- Béresné Gurbán Júlia
- Tóth Tamás Sándor
- Gálné Fejér Enikő és családja
- Fodor Balázs és Fejérvári Dóra
- F&D Hajdúsági Batáta
- Mészáros Edit
- Leukémiás Gyermekekért Alapítvány
- Pro Team Nonprofit Kft.
- Balogh Csaba, Kockafalu.hu webáruház és üzlet tulajdonosa,
- Szabóné Láda Anikó a Hajdúböszörményi Natur Porta üzletvezetője
- Zeusz Lakberendezés – Szőke Mária tulajdonos
- Imre Zsoltné
- Szépérzék Virágüzlet –Kreczné Kálmán Erzsébet
- Ideál Med Orvos-esztétikai centrum- dr. Békés Annamária centrumvezető
- Sárközi Jenő fotós
- Szaráka Jánosné Ági
- Start Szociális Szövetkezet
- Újfalusi Márk Antal és családja
Ha valakit kihanytunk, nagyon sajnáljuk. Próbáltunk mindenkit név szerint megemlíteni, ha véletlenül kimaradt valaki elnézést kérünk tőle!
Végszóként csak a hála és a köszönet jut eszembe ismét. Mindenkinek köszönjük, aki bármilyen formában hozzájárult a gyűjtéshez! Egy újabb példája ez az adománygyűjtés annak, hogy milyen erő rejlik a dartsos közösségben, és mennyi jó ember tud egy nemes cél mellé állni.
Ezzel a versennyel lezártuk a 2025-ös versenyévadunkat. Jövőre várunk mindenkit újra. Ezúton kívánunk minden kedves játékosnak és családjának, követőnknek, jótét léleknek nagyon boldog karácsonyt, és sikerekben gazdag boldog új évet, Istvánkának pedig mielőbbi teljes gyógyulást!
Újfalusi Márk Antal
a Dorogi Bikák alapító-elnöke




